Sándor Gergő Nagyatádon a cél 9:45 – Új videóval

2011 volt az első évem a sportban (nem csak a triatlonban), hogy egy edzővel (Erdélyi Nándi) készültem már az alapozás legelejétől kezdve és próbáltunk előre lépni minden számban. Számomra
mielőtt elindulok egy úton, mindig az első lépés, hogy a célt kitűzzem. Így ha véletlenül figyelmetlenségből letérnék az útról, csak előre kell néznem és máris tudom újra, merre van előre. A
célom a nagyatádi időm 10:43-ról 10:30-ra történő megjavítása volt. Elég egyszerűnek tűnik. Az is, csak neki kell állni és csinálni. Nem kell aludni 6:30-ig, hanem 5:10-kor fel lehet kelni, hogy 6-ra már az usziban legyél. Nem kell elmenni pénteken este a barátokkal bulizni egyet, így szombat reggel 6-7-kor már ülhetsz fel a biciklire, hogy amire hazaérsz, ne menjen el a nap, mert a családdal is jó lenne egy kis időt tölteni. Vasárnap pedig nem kell délig heverészni a szobában, kipihenni a heti fáradalmakat, hanem fel kell kelni szépen és futócipőt húzni. Ennyi. Hm visszaolvasva, szerintem az emberek 98%-a azt mondja, hogy neeee, inkább nem, 13 percért? 10 és fél óra alatt? Ugyan már. De egy maroknyi csapat minden évben nekiáll ezeknek az egyszerű feladatoknak.

A téli hónapok múltával az Gödöllői SK-val elmentünk egy rövidebb, 8 napos edzőtáborba Horvátországba. Itt szorgalmasan gyűjtöttük a kilométereket, mind kerékpáron, mind futva. Ez az edzőtábor, mint amatőr sportoló részére nagyon sokat számított, főleg a kerékpáron. Már a tahi időfutamon éreztem, hogy jobb vagyok, mint az előző évben.
A szezont Tiszaújvárosban kezdtük. A GSK „A”csapata ezüstérmet szerzett a Klubcsapat OB-n, mi
a „B” csapattal jót edzettünk. Második nap azonban sikerült a korosztályomban 4-ként célba érnem a sprint versenyen. Azonban este itthon az eredményeket böngészve tűnt fel, hogy egy sportárs 11 perc alatt futotta az 5 km-t. Micsoda Adonisz, gondoltam. Ellenőriztem a korosztályt, és lám-lám f30-35 (3). Csodálatos! Természetesen jeleztük a versenybíróknak a turpisságot és a javamra írták a 3. helyezést. Ez volt életem első triatlonos dobogós helyezés. Még ma is forrnak bennem az indulatok, ha erre az esetre gondolok. Hogy nem tűnt fel neki, hogy 11 perc alatt futott 5 km-t? Elvette életem egyik legjobb élményét. Sikerült sok versenyen elindulnom a szezonban. Bécsben indultam féltávon, 10 fokban, esőben. A bringa végére úgy elvolt gémberedve a lábfejem, hogy amint elkezdtem futni úgy éreztem, hogy széttörik, ahogy az aszfalthoz csapódik. Balatonfüreden élmény volt a versenyzés, szerintem jó a pálya és a sétányos futás kimondottan jó reklám a sportnak.

Zánkán aztán összejött, ami Tiszaújvárosban nem. Felállhattam a dobogóra! Madarat lehetett velem fogatni. Napokig fel voltam pörögve. Kiss Gyula (Elte-Beac) és Dr Galamb Gábor (Gödöllői SK) mögött sikerült egy gyönyörűen csillogó bronz medalionra szert tenni. Talán soha nem lesz újra ekkora eredményem. A verseny előtti szombaton Doki (Dr Galamb Gábor) az átmozgató úszóedzésen a rajtalistát elemezgettük. Kis Gyuszit úgysem fogjuk meg, gondoltuk. Ki van még? 5-7 versenyző neve merült fel, hogy odaérhetnek Gyula mögé a dobogóra. Azt mondtam Dokinak “Figyelj, nem vagyok irigy, legyél te a második, nekem jó lesz a harmadik hely”. Azóta sokszor nevettünk közösen ezen a sztorin.

Szombathelyen, két héttel Nagyatád előtt sikerült egy nagyon jót bringáznom és a végén egy nagyon jót esnem. Lejött a plezúr a karomról, térdemről és még két lábujjamról is. De úgy voltam vele, hogy ennyi belefér. Sikerült egy egész derekasat is futnom a bukás után. Az eredményhirdetés közben derült ki, hogy azzal, hogy végigfutottam a versenyt a GSK csapatban elhozott egy bronzérmet rövidtávon. Dokival és Nándival boldogan tettük meg a hazáig vezető utat, aminek a végén Doki hódolva szenvedélyének még egyszer gyorsan átkötözött és belém nyomott egy tetanuszt a korházba.

Az Ironman formába hozás nem igazán sikerült jól. Bukás Savariaban, kétszer belázasodtam az utolsó két hétben, gondolom a sebek miatt és elkezdtem köhögni. De igyekeztem nem túlaggódni a dolgokat. Az úszás végén már szenvedtem. A kerékpáron az utolsó 80 km-n szenvedtem. Elkezdtem futni és az ment. Hihetetlen, talán 3 héttel előtte volt egy 5 órás bringa 2 óra futás kombi edzésem, ahol nagyon szép tempót (4:37 min/km) futottam, de nem akartam elhinni, hogy ez mehet IM-en is. És majdnem ment. Végülis minden számban javítva az előző évi eredményemen sikerült 10:00:41 alatt célba érnem. Sikerült elérnem az alapozás elején kitűzött célom. Nagyon boldog voltam, és velem örült a család. Mindig csak ennyivel becsüljem alá magam, akkor nagy baj nem érhet. A szezon zárásaként még elmentem Podersdorfba egy “kerékpár” versenyre. De IM után már nehezen szedtem magam össze, főleg fejben. Az úszás ment, ahogy szokott. A kerékpározáson viszont rettentő erősnek éreztem magam. 80 km-ig 39 km/h fölött volt az átlagom. Alig akartam elhinni. Aztán azt is, hogy alig tudtam letekerni a maradék 10 km-t. Amikor meg leszálltam a bringáról, hogy a helyére toljam, már lépni is alig bírtam. Jót nevettem magamon. De úgy voltam vele, ha idáig eljöttem, süt a nap, sok ember tapsol, akkor már kocogok egy félmarcsit. Sikerült is 1:55 alatt teljesíteni. Bár sikerülhetett volna sokkal jobban ez a verseny, öröm volt egy “lazán” csak végigkocogni és ezzel zárni a szezont. Ilyen arcon csapásra mindenkinek szüksége van, hogy tudja, hol vannak a határai. Nagyon jó tapasztalat volt. A triatlon szövetség honlapja szerint az amatőr kupában sikerült a f30-35 korosztályban megszerezni a 2. helyezést 2011-ben. Egy fogyókúrás amatőrtől nem rossz.

2012-ben (vagyis még 2011 októberében) milyen célt tűztem ki magamnak? 9:45 Nagyatádon.

Tudjátok, egyszerű! Csak neki kell állni és csinálni kell

A mai napon Thaller János hozzászólását követően úgy gondoltuk, hogy ne kelljen keresnetek a szóban forgó videót: