«

»

Júl 10 2017

Triatlon: Kiss Attila frankfurti Ironman beszámolója

 

A tavalyi edzőtáborban Gyula kérdőn nézett rám, amikor egy emberes hosszú bringa után mosolyogva mentem be a házba. Próbáltam magyarázni, hogy jókedvem forrása nem a bringa utáni ráfutás élménye – hanem: beneveztem Frankfurtba. A Mester arca mosolygósra váltott. Azóta ott bujkál bennem a kisördög, hogy vajon az ő pozitív regensburgi élményeit idézte fel benne a dolog, vagy ő már tudott valami mást is…Az idei szezont teljesen ennek a felkészülésnek rendeltük alá. A februári jó úszó és futó forma helyét nyáron a bringa stabilitása vette át. Az úszásban sokat estem vissza, ebben kisebb sérülések is közre játszottak. Minden esetre a verseny előtt nyugodt volt a lelkiismeretem: a leckét megtanultam, a munkát elvégeztem. Az időjárás előrejelzés 25 fokot és borús időt mondott, ideális, cél a 11 órán belüli idő! Izgultam, kár is tagadni. Már nem az első bálozók izgalma volt ez, sokkal inkább a felelősség, hogy a akik annyi energiát, türelmet tettek bele a felkészülésembe, elviselték hangulatvölgyeimet, nekik ne okozzak csalódást. Már szerdán megérkeztünk Frankfurtba, hogy mindenre legyen kényelmesen idő, csökkentsük a stresszt. Na, ez az, ami ellenkezőleg sült el. Mikor már harmadszorra vittem vissza a bringát a szervizbe, hogy még ezt, meg azt ellenőrizzék le, meg hogy én igenis hallom, hogy kattog, nekem ne magyarázzanak, na, akkor ismertem fel, hogy mennyire feszült is vagyok valójában. Ahogy teltek a napok, úgy fogyott a remény az időjárással kapcsolatban is: 32-33 fok volt, az előre jelzés az én napomra sem ígért 31-nél hidegebbet. Felhőt pedig még nyomokban sem. Elnézve a futópályát, kellemetlen meglepetés volt a 8 hídra fel-le a futás, ami 100m szintet azért csak belecsempészett a távba. Edinával autóval indultunk a bringás pálya felderítésére. A jó minőségű német utak megnyugtattak, az 1000 méter szintet tudtam, vártam, ott is volt. Ami akkor csak elméletileg rögzült: van egy erős, macskaköves (!), kb 10-11%-os emelkedő, amit „Teufelseck” (ördögsarok) néven emlegetnek. Nem ok nélkül. Később én is beálltam az emlegetők sorába…

Az utolsó éjszaka mindenről szólt, csak épp alvásról alig. A reggel háromkor csörgő vekker nyitott szemmel talál. Gépies készülődés, minden kikészítve, betervezve, berámolva, irány a 4:30-as busz. A Langeni Tó (Langener Waldsee) kb 15 kilométer Frankfurttól, ott kezdünk 6:40-kor. A buszon üveges, eltökélt, riadt tekintetek találkoznak, csak a motort hallani, a feszültség szinte tapintható. Gyors depó ellenőrzés, még pár falat. Épp pumpálok, amikor a hangosban bemondják „wetsuit legal swim for age groupers” – igeeeen! szakad ki az üvöltés belőlem és emelem az öklöm. Ez az! Ha már meleg lesz, legalább lehet neoprénben úszni és spórolunk az erővel az elején. Gyorsan pörögnek a percek, inkább érzésre, mint tudatosan, a „<1hour” karám végébe állok az úszás startjánál, majd csak elevickélek valahogy. Ott is emberek úsznak. Na jó, legalábbis a legtöbbje. Nem vagyok ideges, Gyulával beszéltük, hogy az se tragédia, ha 1:02-t úszok. Hatalmas a hangulat, dörren a lövés és indulunk. Sokan vagyunk. Bár igyekszem kerülni, kapok párat. Nem baj, belefér, helyezkedem, keresem a lábvizet. Sokakat előzök – de jó, hogy elmondták, hogy reálisan tessék beállni. Na, mindegy, rosszabb is lehetne, itt legalább nincs medúza meg hullám. A fordulónál elnavigálom magam, megállok, szemüveget párátlanítok és hajrá. Kb 1500-nál kifutunk a partra, megkezdjük a második, hosszabbik félkört. Félek, lassú lesz a tempó – utólag néztem, hogy 154 volt a max pulzusom úszáson, tehát tényleg nem siettem el. Innen még eseménytelenebb az úszás, mint volt, semmi bunyó, nyugisan úszunk. Közben nem győzök hálát adni Gyulának, hogy annyit szekált a hosszú előre nyúlásért (bocs, a keresztbe húzást még biztos csináltam, azt elhagyni majd a következő lecke lesz), meg Gittának, aki mögött rá is kényszerültem előre nyúlni, ha nem akartam leszakadni. Vízből kijövet meglepődöm, mert 1:00:24 lett a 3800m benne a futással is, érzésre sokkal lassabbnak tűnt. Gyors depó, indulás Frankfurt felé, az első 20 kili sík. Próbálom felvenni a szokásos 82-85 közti pedálfordulatot, de valahogy nem az igazi az érzés. Jönnek az első kisebb dombok, majd 40 percnél az első emelkedő pörget fel. Kezdek megijedni, mert a tervezett 188 Watt helyett még 1 óra múltán is csak 176W – ot mutat az óra. És érzésre továbbra is vacak. Te jó ég, mi lesz itt így? Ideje enni, a Clif Bar áfonya ízzel mindig jó kedvet csinált, hátha most is bejön. Nem jött. Tovább gondolkozom, próbálom a Pápai Gábor féle szabályt alkalmazni („Nyomd erősen és jó lesz, nyomd még erősebben és még jobb lesz”). És működik! Köszi Gabi! Ha tudnád hányszor húztál már ki a csávából… Vigyorgok, szerintem aki lát, az komplett bolondnak tart. 90 kilinél megeszem Edina sajtkrémes zsömléjét (nesze neked energia szelet) és innen elindulnak a lábaim. Valahogy megérzem a ritmust, kifejezetten élvezem a bringát. Hiába kezd erősen sütni a nap, simán jönnek a wattok, sőt, néha vissza kell vegyek, emlékezve Gyula szavaira, hogy csak okosan! Közben döntöm magamra a vizet és továbbra sem törődök másokkal. A mezőny érezhetően erős és sajnos bolyoznak is páran. Igazságérzetemet megnyugtatja az egyik komplett csapatot viszontlátni a penalty boxban. A hangulat tényleg remek, sokan kint vannak az utak mellett, bíztatnak, fieszta érzés. A leghálásabb azoknak vagyok, akik kerti slaggal locsolnak – ez ott aranyat ért! Az utolsó 17 kili lejt, szinte repülök, lélekben már a futásra készülök. 5:26:24-nél lépem át a vonalat, hivatalosan 1000m szint és 177km bringa után abszolút a tervek szerint.

Hangulatom a tetőfokon, pillanatok alatt depózom, még arra is van időm, hogy naptejet kenjek a tarkómra. Gyors leltár fejben: 4:20 is elég lehet, iso-gélek betáraz és hajrá. Igyekszem megtalálni a tempót. Beállok egy szimpatikus idősebb atléta mögé, próbálom követni, 5:30-as tempót fut, frissítőknél nem lassít. Még akár mehet is. Szerinted, kispajtás – mondja a pulzusom és a tűző nap nevű barátja segítségével elindul felfelé, 145, 150 majd 7,5 kilinél már 157. Ez így nagyon nem lesz jó. Ez nem az én világom, emberemet fájó szívvel engedem el, lassulok. Közben azon gondolkozom, hogy ez az egy kör tuti 20 kilis, hát persze, ez lesz itt a megoldás, ezért ennyire hosszú! Már-már meggyőzöm magam, valahol 6 perces ezrek környékén, amikor jön az első fordító és rádöbbenek, hogy itt bizony 4 karszalagot osztanak, tehát ebből 4 kör lesz. Sírni tudnék. Ezzel a magammal való beszélgetéssel elvagyok a huszadik kiliig, pulzusom visszaáll 145-re, de a harmadik kör már kifejezetten vacak. A frissítőknél bele-bele sétálok arra a 10 méterre, próbálok ez alatt annyit enni-inni-magamra önteni amennyi csak bennem marad. Közben egy magyar srác fut el mellettem, de neki még eggyel több köre van hátra. Közösen kesergünk a melegen, nem tudom neki jobb-e vagy nekem. Közben szinte érzem, ahogy egyre lassulok és csúszik ki a cél a kezeim közül. 4:15 volt a cél. Ez igazán nem lehetetlen, sőt. És még ezt sem tudom tartani? Egyszerre haragszom magamra és küzdök a Kalapácsos Emberrel. Jég-Cola-Banán-Alma és 2 kili a következőig. Nagyjából ez a ritmus 6:30 és 7 perc közt. Az utolsó kör előtt Edina bekiabálja, hogy Gyula azt üzeni, adjak bele mindent, ami maradt. Hahh… Ha tudnád, hogy ez most mennyire kevés. Megalkuszom magammal, hogy az utolsó 5 kilométert 6 percesben futom. Most és itt és nekem ez a sprint. Tomi szemeit látom magam előtt, megindulok. Itt már minden mindegy, már a frissítőnél sem sétálok bele, cserébe majd megfulladok a meleg kólától. Sebaj, már csak 1,5 km. Nézem az órám, de jobb volna nem látni. Aztán befordulok a célegyenesbe és hirtelen minden könnyű lesz. Megcsináltam. 11:07:48. A család vár, ujjongva, örvendezve. Picit csalódott vagyok.

Másnap már megbékélek, sőt, lassan örülök is. Nem sokkal csúsztam ki a 11 órából és eléggé stabilan kontrol alatt volt a verseny. Ebben az időben ez is valami. Megint sokat tanultam önismeretről, motivációról és kitartásról. És Tomi nagyon büszke volt rám, Virág és Edina pedig élvezték a napot! Jönnek a csapattársak és Gyula sms-ei. De jó is! Az ő szívük is segített! Köszönöm Nektek!

Tudj meg többet a KisTRI Balatonman Teamről itt 

Amennyiben van beszámolód triatlon versenyről és szeretnéd, hogy mások is elolvassák, küld el nekünk az info @ sporthirugynokseg.hu-ra 2-3 fénykép kíséretében!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Az alábbi HTML kódok használhatóak: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>