«

»

aug 21 2017

Triatlon: A 2017-es évem leghosszabb napja – Dr. Szentpéteri Diána beszámolója

Valóban nem volt rövid nap, de ahhoz képest, milyen hosszú út vezetett odáig, hamar vége lett. Szinte egy villanás volt, de nagy volt a fénye számomra. Most 2 hét távlatából nézek vissza… A beszámolót úgy kérték tőlem megírni, hogy attól a pillanattól meséljek, hogy eldöntöttem, újra indulok. Vissza kell tekernem kicsit az idő kerekét. Fogadjátok szeretettel az én történetem.

A 2016-os Ironmannel kezdődött ugyanitt Nagyatádon, amikor a saját célszalagomat ”átszakítottam”. A bringa legelején kapott defektem és a pótkerékre való várakozás plusz 30 percet jelentett körülbelül, illetve egy igen nagy mentális törést, feldolgozni azt, hogy szertefoszlik előttem minden, elborul a kártyavár, amit egész évben építgettem… Meg akartam újra csinálni, akár már másnap, úgy éreztem, de persze tudtam, hogy nem lehet. Mindent együttvéve, talán az a verseny volt eddig a legnehezebb: vert helyzetből felállni.

Node új lapot nyitottunk. Elkezdtem az ismételt felkészülést néhány levezető őszi verseny után. Próbáltam mindent kihozni a napokból, amik cseppet sem voltak egyszerűek. Sok-sok munka új munkahelyen, megfeszített tempóban. A váltott, néhol egész napos rendelés felborította a ritmusaimat. Keveset aludtam és sokszor egyedül kellett kimennem edzeni, mert a korábbi csapat edzésidőkben nem tudtam jelen lenni. Ez egy ilyen év volt tarkítva magánéleti hullámvölgyekkel. 4 Ironmant csináltam eddig, de ez volt a legnehezebb felkészülésem. Szerencsére, mikor leginkább kellett a június-júliusi hajrában kaptam segítséget Kocsár Laci személyében, aki itt, Nagyatádon ért már el abszolút 3. helyezést és szerzett már több korosztályos bajnoki címet. A júliusi térdsérülésem is az ő segítségével jött helyre. Ezúton is köszönöm..

A versenyt megelőzően csütörtökön a családom kísért el. Ők voltak a verseny alatt is a segítőim. Profi módon csinálják már, belejöttek az évek alatt. A tavalyi defektemnél is egyrészt az lendített át a holtponton, hogy nem akartam, hogy a családom ne lásson befutni, ha már gyakorlatilag keresztbe utazták az országot..Idén meg akartam mutatni, hogy győzni is tudok..legalább is, valamelyik fokát a dobogónak megcsípni.

A verseny előtti éjszaka számomra megint nyugtalan volt. Valamelyest aludtam ugyan, de egyáltalán nem éreztem magam energikusnak ébredéskor. Ezen nem lepődtem meg annyira, ebben az évben sok ilyen éjszakám volt. Irigylem azokat, akik ilyenkor kikapcsolnak és ahogy a fejük párnát ér, már alszanak is.

Reggeli összeszedtem a dolgaimat, amiket előző este összekészítettem és irány a tópart (mi Gyékényesen aludtunk). Gyors bedepózás, néhány fontos baráti kézszorítás és ölelés, amik nagyon jól estek, és irány a melegítés.

Pár perc után kitessékeltek a vízből és meghallgattuk az utolsó buzdító dalokat. Én ekkor már csak a vizet néztem. Már nagyon indulni akartam.

..és eldörrent az ágyú. Rengeteg sok ember a vízben, helyezkedés 300 méteren át, majd szépen mindenki megleli a helyét. Az első köröm 33 perces lett. Ez a tempó nekem megfelelt. Nem vagyok egy gyors úszó, ez van, nem kezdtem elég korán.

 

Egy 1:08 körül időt terveztem és eddig minden jól ment. A második körben a boly, akikkel mentem lelassult, így a visszafordító bójánál átvettem a vezetést, mert láttam, nem lesz meg az idő, amit terveztem másként. Az előző csapatra már nem tudtam felérni, de az idő így is 1:08 lett végül.

Partra éréskor Péter Atti bemondja, hogy 10.-nek jöttem ki. „Húh, bringán muszáj nagyon feljönnöm”- gondoltam. Gyors depózás és hajrá. Az elején nem akartam fejre állni, tartottam a pulzust, a sebességet még picit visszavettem, hadd rázódjak bele. Ágneslaknál elkerült a defekt is szerencsére. Mikor kiértem a főútra, felvettem a nyúlcipőt. Új versenykerekeim voltak. Jól mentek, suhogott a levegő. Nagyon élveztem. Sorra értem be a nálam jobban úszókat. Mikor a három kiskörön mentem később, ott sem éreztem a fáradtságot, bár a vasúti felüljáró minden körben egész bosszantóan lelassított. A 3. körben kezdtem érezni, hogy le akaródzik szállni, de azért tartottam a tempót. Külön élmény volt a traktorosok körmenete és a sok biztató szó, amit a fordítóknál kaptam. 5:34-et mentem. Eddigi legjobb, de van még benne. Szeretnék még jobbat.

Második depó. Nem túl gyors. Mondhatni, itt ment el a verseny. Muszáj voltam kicsit több időt vesztegetni idén, meg hát egyébként is, az ember egy robotnak érzi magát, mikor ennyi bringa után két lábon jár. Jövőre gyakorlom a negyedik versenyszámot: a depózást.

Futás ki a pályára. nagy szerencse, hogy nincs 35 fok, csak úgy 31. Sokat számított, igaz idén egy felhő se jött. Péter Attila bemondja, hogy 5. vagyok. Itt van az idő, hogy fordítsak. Jól éreztem magam, nekiláttam szépen a kilométereknek. Az első kör a ráhangolódásé, a következő 3 lendületes, a maradék 4-ben, pedig a testem lassan jelentkező fáradásos jeleivel kellett számoljak. Szerencsére komolyabb gond nem volt. A meleg se viselt meg most annyira. A cipő valahol szokatlan mód nyomott, de nem mertem megállni. Csak futottam, amilyen gyorsan ezt 42 km-en tarthatónak éreztem. Attila minden körben bemondta, hogy hány perccel vagyok gyorsabb a többieknél, hányadik helyen tartok épp. A közönséget teljesen felhergelte a végére, mindenki tapsolt biztatott, fantasztikus volt. Az utolsó 3 körben, már alig voltunk pár percre egymástól az első, második helyen futó versenyző és én a 3 helyen. Minden fordítóban a pálya túlsó végén egy sátoros szurkoló csapat egyik tagja buzdított, bemondta a perckülönbségeket. Nagyon sokat dobott rajtam.

Az utolsó 2 kör jött. Tudtam, hogy Timit beérhetem. Igazából, ha erőt vettem volna magamon, meg tudom nyomni az utolsó 10 kmt, de a sok órás útonlét és a megtett távolság elfárasztotta a combjaimat. Fájni, feszülni kezdtek, féltem görcs jöhet, bár sose volt eddig ilyen. Bedobtam 2 gélt is, de csak elkísért a célig az érzés. Visszagondolva, talán nem lett volna semmi gond, de jobbnak éreztem tempósan tovább futni, mint eddig. Elég stresszes 10 és fél óra verseny után fej-fej melletti sprinttel számolni, ami azt illeti, nade benne van a pakliban.

 

Végül a 3. helyen értem be, mindössze fél percre a 2. és hat percre az 1. helytől. Nagyon boldog voltam. Ott álltam, különösebb baki, baleset és rosszullét nélkül befejezve a versenyt. Elértem azt, amiért jöttem, jöttünk, amiért azt egész éves edzés volt.

Az egész így volt jó. Akkor is, ha ilyen kicsin múlott a jobb helyezés. Ott abban a közegben, azok között az emberek között. Hálás vagyok, hogy ismerhetlek Titeket. Fantasztikus a nagyatádi szervező csapat minden tagja, akiknek kis részével volt szerencsém edzőtáborozni Porecben. Nem is beszélve a többiekről az ország összes szegletéből. Boldog vagyok, hogy itt futhattam be.

 

Rsz Név Klub Úszás Depó1 Bringa Depó2 Futás Cél idő Nem. hely. Kat. hely.
101 Hajnal Adrienn FTC 1:03:11 2:12 5:14:58 4:22 4:05:01 10:29:42 1 1
103 Hubai Tímea BringAjka KSE 1:04:45 2:38 5:19:30 5:24 4:04:01 10:36:16 2 1
105 Dr. Szentpéteri Diána DSC-SI 1:08:21 3:48 5:34:02 9:15 3:41:24 10:36:48 3 1

Az eredményhirdetés kellemesen, meghatóan telt végig, miközben a kis boldogságfelhőmben voltam. A búcsúzkodásnál említettem, hogy jövőre lehet pihentetnem kellene egy évet az Ironmant. Nos, erre a mondatomra való reakció eredményeként, most így napok távlatában úgy érzem, hogy szeretnék újra ott állni a tóparton, szeretném az a néhány percet lefaragni.

Remélem tetszett az én szemszögemből.

 

Dr. Szentpéteri Diána

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Az alábbi HTML kódok használhatóak: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>