«

»

nov 14 2017

Triatlon: Kiss Attila beszámolója az Ironman 70.3 Xiamen-ről

Attilának is rendkívül hosszúra nyúlt ez a szezonja, hiszen már május elején egy Ironman 70.3 Mallorcával indított, majd egy frankfurti teljes távval folytatta, és itt fejezte be november közepén.
Edzőként igencsak nagy kihívást adott ezzel, de nem riadtunk vissza a feladattól. A sok-sok tervezés és készülés egy dolog, de az élet könnyen keresztbe húzhatja a számításainkat. Attila a beszámolójából szerényen kihagyta azt a részt, hogy az elmúlt 2 hónapban 10-12 óra munka mellett próbált felkészülni. A hajnali 4 órakor elvégzett görgős edzés tehát nem túlzás! Szóval kihívás volt mindkettőnknek bőségesen. Nagyon sokat tanultunk ebből a szezonból is, és haladunk tovább az úton!
Gratulálok Attila!

Xiamen 70.3 – november 12.

A triatlon szezonjaim eddig szeptemberben véget értek. És ez így nagyon helyes volt, mert a hagyományos májusi féltávjaim után el is fáradtam ekkorra – főként fejben. Tavaly Gyulával arról beszélgettünk, hogy van késő ősszel Kínában féltáv és milyen klassz lehet megnyújtani a szezont egy picit. Jóllehet nálam ez nem jött szóba, de ennek a versenyeknek sajátos hangulatot ad az is, hogy hawaii kvalifikációt is szerezhetnek a legjobbak. A nevezés tavasszal energizált, vártam az őszt. Rá kellett döbbenjek, hogy nem csak a sok munka, utazás, de az edzések gyakori magánya és a korai sötét is kihívás. Eddig ismeretlen lelki mélypontokat tapasztaltam meg, így az már normálisnak tűnt, hogy hajnal 4-től görgőzöm, hogy még a ráfutásra is legyen idő reggel. Erre biztos nem gondoltam, meg a sok magányos úszásra, ahol a csapattársak motiváló társasága helyett a futó óra volt csak. Volt pár hétvégi bringa Pajcival és Szabival, amik felüdülésként hatottak dacára a kemény feladatoknak. Azóta a Tahitótfalu tábla puszta látványára is savasodik a combom…

A kalandnak és a hosszú repülőútnak Pajcival és párjainkkal közösen vágtunk neki Ferihegyen. Úgy festettem mint valami elfuserált turista (bizonyos szempontból az is voltam), maci naci, kompressziós zokni, kopott, kényelmes edző cipő. Pekingben megnyugodtam, amikor pár német sporttárssal futottunk össze, akiket hasonló “népviseletükről” már messziről be tudtunk azonosítani. Az egyik legjobb érzés mégis az volt, amikor a Pesten féltve feladott bringás bőröndöt épen kaptuk vissza.

Közel 24 óra utazás után megérkeztünk és azonnal este egy laza átmozgató futás keretében tapasztaltuk meg a párás meleg hatását, amit a 7 óra idő eltolódás csak fokozott. Megijedtem: nem a 20 fok hőmérséklet különbség, hanem az akklimatizációra adott 2 nap miatt. A hotelben bámultam a plafont, a testemnek még dél volt, nem este. Unalmamban éjjel összeszereltem a bringát. Azt, hogy Edina hogy kommentálta mindezt, most nem idézem, de orvosi szakkönyvek súlyos mentális zavarokat leíró fejezeteiben hasonló mondatokat lehet olvasni. A következő 2 nap repült: regisztráció, bike check, ismerkedés a pályával. A benyomások kezdték magyarázni, miért is nyerték tavaly a korcsoportomat 4:30 körül. Meleg, pára, erős szél, dombos bringapálya, viszont tükör aszfalt. A szervezés profi, de a depót látva, nem hiszünk a szemünknek: 520 m (igen, ötszázhúsz) hosszú. Aki ezt így kitalálta, az biztos sokat csuklott, legalább is mi sokat tettünk érte. A tengeri swim check-et a szálloda uszodájára cseréltük – valahogy sem az áramlatok, sem a hullámok, sem az átláthatatlan víz gázolaj színe nem vonzott. Verseny előtti este már annyira ideges voltam, hogy ha nem ismerném ezt a szindrómámat, biztos lázasnak hittem volna magam. Aznap éjjel dacára minden próbálkozásnak, 5 órát sikerült aludni.

Reggel a verseny előtti rituálék, kis kapkodás és ismerkedés az európai ember számára felfoghatatlanul taszító guggolós mobil WC-vel. A reptérről ismert német hölgy még nálunk is jobban kiakadva ecsetelte élményeit. Aztán egymásnak sok sikert kívánva szárazföldi melegítésbe kezdünk. Közepes, 28-29 perces úszást terveztem, ennek megfelelően az első (25-30p) startzónába álltam. Tudtuk, hogy az áramlat jobbra tol az első 400-on, így balra húzva rajtoltam. A 22 fokos vízben az elejétől magányosan úszva sikerült kivételesen jól navigálni, pont 1900 métert megtéve. A táv második részében az áramlat segített és a hullámok is balról jöttek, ami az én jobbra kettes levegőmhöz passzolt. A 180 fős korcsoportom 5. úszó idejével 24:58-al jöttem ki a vízből – jellemzően mindenki 2-2,5 perccel gyorsabb volt a reálisnál. Gyors öltözés után letudtam az 500 méteres mezítlábas depófutás számát. Gyerekkorom öttusás emléke villant be: ez itt most úszás-futás-bringa-futás-futás lesz?

Legnagyobb igyekezet mellett is 5 percet depóztam. Grrrrr 😬 sebaj, végre bringán! Gyula visszafogott 35 km/h átlagot javasolt. Mivel a bringa jól gurult az elmúlt hetekben, titkon szerettem volna meglepni őt egy ennél jobbal. Még a szél sem rettentett meg, lelkesen vágtam neki. Aztán kb 15 kilinél megláttuk a hidat. Tudtam, hogy dombos a pálya, de bíztam benne, hogy 1-2 kivétellel ezt lendületből megoldom. Erre jön itt ez a híd, mit híd, hegy, amihez kistányér kell. És mindez kétszer oda és vissza. Bár Csorba Gabitól megtanultuk, hogy a váltó a gyengék fegyvere, itt rákényszerültem. Persze a Főnök ezt tudta a best bike split alapján – én meg megfizettem magam előtt a túlzott magabiztosságért. Cserébe fantasztikus, tükör aszfalt, 2×3 sávos út totál lezárva, kordonnal elkerítve. Rendőrök, katonák 10 méterenként (!). Azért ez picit fura érzés is. Az első 45-ös kört 1:15-re hozom, de kezdek lanyhulni. Körülöttem senki, a szél tovább erősödik. A lányok szurkolása ugyan lelkesít, de az utolsó emelkedők már nem mókásak, frissítek, kezd meleg is lenni. Végül 2:35-nél, kissé csalódottan szállok le a nyeregből. Pontosan hoztam a bringás tervet, kicsit nehezebb is volt, mint vártam, de ennél jobbat szerettem volna menni.

Újabb 500 m mezítlábas kocogással abszolválom a negyedik tusát, öltözök, majd kezdődik a futás. Itt sokat nem várok: 5 perces ezrekkel kellene futnom három 7 kilis kört. Kellemes, lejtős első kilométerek után jön az emelkedős, szembe szeles szakasz. Héé! Erről senki sem szólt, mindenhol a “flat running course” szerepelt. Erre a nap még rátesz egy lapáttal. Kezdek elfogyni. Keresem a lányokat, hátha erőt adnak. Utólag tudjuk meg, hogy kérem itt rend van, nem lehet a kordonon átmenni. És a nem, az itt tényleg nem. Így a futókörön a minket biztosító rendőrök szurkolnak jórészt 😥. Már nem harapok, inkább a becsületért küzdök. Pulzus 155-160 közt, hasi sérülésem is gyötör, így jobban tolni öngyilkosság lenne. Kóla – víz kombó társaságában futok, szenvedősen. A célegyenesbe fordulva is akad meglepetés: a befutó 800 méter, ami most örökkévalóság. Aztán vége. A célban Edina és Pajciék gratulálnak (te jó ég, Pajci mit mehetett, ha már átöltözve mosolyog…) 5:10-el érek be, korcsoport 27. helyen. Amikor Gyula 5:06-5:15 közti időket tervezett nekem, titkon jobbat reméltem, de utólag elégedett vagyok, odatettem magam, így volt fair. Kihívó verseny volt, fantasztikus élményekkel. Köszönet mindenkinek, akik az elmúlt 2,5 hónapban a szokásoson túl is segítettek, türelmesek voltak velem. Hatalmas gratuláció Pajcinak, aki dobogós helye mellett hawaii kvótát is szerzett és megajándékozott minket egy varázslatos hangulatú gálaesttel is. Nekem tegnap véget ért ezzel a szezon – soha rosszabbat! Készen állok a pihenésre, aztán jövőre folytatjuk a munkát – a motivációs hátizsákot csurig telepakolva hozom haza! Hajrá KisTri!

#kistri#kistribalatonmanteam#kezddelvelünk
www.kistriteam.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Az alábbi HTML kódok használhatóak: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>