«

»

ápr 19 2018

Nárcisz Futókör: Vivicitta félmaraton (1:32:15) – Busa Tamás beszámolója

A versenyre nagy lelkesedéssel készültem, bár a tavaszi fáradtság és az elnyúló hideg, szeles idő engem is megviselt. Sokszor voltak ezek a tényezők bűnbakok, amikor egy-egy edzés a verseny előtt nem úgy sikerült, ahogy azt szerettem volna. De legbelül valahol tudtam, hogy nem foghatom esetenként a lassabb tempót a hatalmas szélre, hiszen ha a verseny napja szeles lesz, ott is meg kell küzdenem majd az elemekkel. Hála a kétes eredményű edzéseknek és tesztfutásoknak jelentős bizonytalanság volt bennem a kitűzött cél teljesíthetőségét illetően. Sipos Fanni az edzőm is, inkább az 1:34-es időt tekintette reális kitűzött célnak.  Mindamellett még ez is két perces javítást jelntett volna az előző egyéni csúcsomhoz képest, amit Madridban futottam 1:36 alatt.

Azonban tudtam, hogy ha megbarátkozom az 1:34-es félmaratoni idővel és elengedem az 1 óra 30 perc 59 másodperces álmomat. Akkor ott azzal predesztinálom, hogy nem is vagyok képes rá. Az idei szezonra való felkészülésem alatt 3 futásról szóló könyvet olvastam így, megtettem az első lépéseket, hogy ne csak fizikálisan, de szellemileg is készüljek a versenyeimre és lassan kikristályosodott bennem három alapszabály, mondhatni Ars poetica futói megfelelője:

  1. A nagyon elcsépelten hangzó, hidd el, hogy meg tudod csinálni
  2. A mantrám az volt, hogy: Ne sajnáld magad!
  3. Illetve, hogy: Csak jelennel foglalkozz, ne aggódj a jövő miatt.

Nyílván mind a három összefügg és egymást erősítik. De biztos vagyok benne, hogy ez a 3 gondolat segített 2 perc helyett 4 perc javítani a rekordomon.

A versenyt megelőző este, elalvás előtt már az ágyban fekve vizualizáltam magamban a másnapi futásomat, ahogy az Andrássyn vágtatok 4:10-es átlagtempóval az Oktogon felé. Akkor hasított belém a felismerés, hogy de hát én nem is ott fogok futni!? Idén a Margit szigetről indulunk, osztottam meg a kétségeimet a menyasszonyommal, aki szintén futott másnap és alfából sikerült visszahoznom a riadalmammal. Majd dobtam a gondolatot, újrabootoltam, immár jó útvonalon és békében elaludtam.

Másnapra mindent előkészítettünk, reggelit, ruhákat, krémeket és géleket. És valahogy a szokásosnál nyugodtabbra sikerült a készülődés, így buddhai nyugalomtól átjárva nem realizáltam, hogy késében vagyok. Így startig már csak az idegeskedés maradt, hogy le ne késsük a rajtot, és mindketten időben érjünk a saját zónánkba. A bemelegítő krém akkor is megtette volna hatását, ha nem szorulok rá a futásra, de elég messze volt az egyes zóna, úgyhogy kicsit tempóznom is kellett, hogy nehogy nélkülem dördüljön el a startpisztoly. Így aztán tényleg készen álltam a versenyre. A kései érkezés Madridban is bejött, ott is sikerült meleg izmokkal a mezőnybe beállni, és ott is rekord született belőle.

Mivel rövid szakasz után egyből a Margit hídra futottunk fel, így tudtam, hogy üzemi hőmérsékleten kell indulnom, hiszen biztos voltam benne, hogy nem lesz időm a lassú kezdésre. Azt azonban észben tartotta, hogy az előző napi átmozgató edzésemen, úgy tűzött a nap, hogy 6 perc tempózástól is rendesen megizzadtam. Így a taktikám azt volt, hogy mivel a hirtelen jött meleghez még nem tudtam hozzászokni, az emelkedőket 10-20-mp-cel lassabbra vesszem, a lejtőket pedig gyorsabbra, hiszen így kevésbé emelkedik a testhőm, és jobban fogom viselni a melegebb időt, ami cseppet sem fog nekem abban segíteni, hogy ne melegedjek túl. Így az első kilométerem 4:25ös átlagtempóra sikerült a hídra fel, míg utána 3:59-cel suhantam tovább, de éreztem a Parlament magasságában, hogy ez nem lesz tartható. Vettem a lapot. Ignorálnom kell a gyors futókat körülöttem, illetve az 1:30-as irmafutót, és a tervezett tempómra kell koncentrálnom, különben idő előtt kihullok az már biztos. Vissza is lassultam 4:10 tempóra és sikerült lendületben maradni. A Lánchídon is ezt a tempót tudtam produkálni. Már az alagút előtti emelkedőre készültem, agyban és tudtam, hogy picit lassabb leszek, és azt is, hogy ez nem lesz baj, mert utána lefelé megyünk egészen az alsó rakpartig. Végiggondoltam, hogy hol lesz még emelkedő és összeszámoltam, hogy ezután csak a Rákóczi hídnál jövünk fel az alsó rakpartról, a Szabadság hídnál kaptatunk, illetve majd a pesti oldalon a híd alatt áthaladva, és azután már a finish jön. Addig meg pörgethetjük az egyeneseket.

Felkészüléseim során többnyire 10 km-eket futottam versenytempóban. Ezért kicsit tartottam tőle, hogy elfáradok a felére, de folyamatosan frissítettem, így plusz energialöketet vártam, és inkább nem gondoltam, arra mi lesz a verseny második felében. Az a jövő problémája. Most nekem arra kell koncentrálni, hogy itt, most meglegyen a kitűzött tempó. Különben a semmi valósul meg a tervből, és jövőn agonizálva hamarabb elbukhatok, úgyhogy kész, punktum, nincs min agyalni. Itt és most kell nyomni, és nem sajnálni magadat. Nem azért edzettél, annyit, hogy most itt elpuhánykodjad a versenyt.

Talán ebből lejön, hogy nem abban frekvenciában futottam, mint ami jól esik az ember fiának. 178 volt az átlagpulzusom. 46%-ot EX-ben, 45%-ot AN-ban és 8%-ot SW zónában futottam.

De magam is meglepődtem, amikor visszaértem a Parlamenthez, hogy egyrészt csak most kezd igazán tűzni a nap, másrészt, hogy még nem éheztem el, pedig az italokon kívül csak egy aprócska banánt ettem, így bevettem a csodafegyveremet és megettem a kubumat. Hiszen tudtam, hogy a hajrában, negyed óra múlva nagy szükségem lesz minden energiámra.

A sziget melletti utolsó fordulónál már az számolgattam, hogy “na most kell keménynek lenni”, mert még az 1:31 is meglehet. Szóval akkor kicsit felszívtam magamat, hiszen már csak az utolsó emelkedő volt hátra és kicsit még rátettem egy lapáttal. A hídról lefelé futva sprinter lépésfrenkciámra váltottam, pörögtek a lábak, a  karok, az óra 3:30-at mutatott. Én meg egyszer csak elkezdtem belassulni… Ott kellett észnél lenni, mert akkor épp leszabályzott a szervezetem. Visszaestem 4:30-4:40es tempóra, majd gyors összekapartam magamat és visszaálltam az eredeti tempóra. Majd az utolsó kilométeren szeretem volna sprintelni, de mindössze 4:09es átlagtempó volt ami kijött a lábamból, és közben azt éreztem, hogy sose volt még ilyen hosszú egy kilométer. De már csak a pár perc és ott leszek, és már nem érdekelt, hogy nem 1:31-gyel keződik, mert tudtam, hogy mindent beleraktam, hogy nincsen semmi „mi lett volna, ha…” és egyéb kifogások. És így értem be 1:32:15-ös időeredménnyel a 4554 férfi egyéni indulóból abszolút 234-ként, kategóriámban pedig 37-ként. És nem volt már bennem más csak béke és büszkeség.

Busa Tamás

Futónagykövet

Mi az a Nárcisz Futókör?

A Nárcisz Futókör a Magyar Hospice Alapítvány jószolgálati futóköre.A jelentkezők megjelölnek egy versenyt ahol indulnak és a futáson kívül közös cselekvésre buzdítják környezetüket: szeretteik, ismerőseik, munkatársaik körében támogatást gyűjtenek.
Tudj meg rólunk többet!

#Nárciszfutókör #Magyarhospice #Futónagykövet #2018

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Az alábbi HTML kódok használhatóak: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>