«

»

okt 16 2018

Ironman VB Kona 3.0, 2018 – avagy 19-re lapot húzni

Forgok az ágyban, hajnali 5 óra, nemrég feküdtünk le, de nem bírok aludni. Fáj minden
porcikám, izzik a naptej ellenére pirosra égett testem.
Nemrég még élete versenyét futotta ez az elgyötört halmaz, most viszont megnyugvásért
kiállt: megadom neki, jár a jutalom!
De hadd meséljem el ezt a harmadik kalandunkat, melynek a végén érces hangjáról
összetéveszthetetlen Mike Reilly újra bemondhatta nekem is, hogy “You are an Ironman”!

Július 8-án sokak és mi magunk megdöbbenésére is igent mondtunk a kvalifikációra. Mi se
voltunk benne biztosak, hogy a harmadik, egymást követő évben jó ötlet ez?! Mik a célok?
Elsőre is már egy szuper versenyt futottam, amit végig élveztem és az örömtől
megrészegülve futottam be az Alii-n. Miért mentem ki másodszor is? Talán kipróbálni, hogy
milyen, amikor az ember megpróbálja kihozni magából a maximumot és küzd a lehető
legjobb időért. Sikerült is egy brutál jó 9:27-et menni!
Akkor miért igen harmadszorra is? Maradt elszámolni valóm? Nem: az úgy, eddig is kerek
volt…
Mégis belevágtunk: fejlődtem bringán, javult az úszásom (köszönöm Kenyeres Tibor !),
futáson is még egy picit erősödtem. Bár ez se indokolná, de valamilyen
megmagyarázhatatlan vonzerő idehúzott minket (vagy csak három a magyar igazság) és
19-re lapot húztunk!

Nem mondom, hogy tökéletes volt a felkészülésem, de ilyen talán nincs is. Tiltakozott a
testem, jöttek a visszajelzések, hogy pihenni szeretne, pedig próbáltam okosan felépíteni a
formám.
Újra előjött a tavalyi csonthártya gyulladás, ami a versenyig el is kísért 2 hónapon keresztül,
de sikerült kordában tatartani Zsolt Surányi -nak köszönhetően! Ettől függetlenül borzalmas
érzés volt látni, hogy mennyire visszaestem ebben a számban… voltak is kétségeim, hogy
mi vár így rám a láva sivatagban, ami még a legjobbakat is “megvicceli”.
Na de csak eljött az utazás, ami életem első középfülgyulladását hozta el nekem.
Antibiotikum+ fülcsepp, így telt a verseny hete… meg is vallom az őszintét, hogy az addig
mérleg pontosan kiszámolt edzés adagot átváltottam érzés alapú sodródásra. Csilla nem
szólt miatta, de érezte Ő is ezt a furcsaságot rajtam. Talán kicsit el is engedtem fejben, az
utolsó napig nem is izgultam, csak vágtam a centit a versenyig.
Eljött a nagy nap és az érzelmek elő is törtek belőlünk: nem tudtunk csak úgy ott állni a
rajtnál a világ legjobbjaival körülvéve, mintha csak egy hétvégi dzsembori lenne.

Magyarok próbálunk egy helyről indulni, könnyen meg is találtuk egymást az 575
hihetetlenül egyedi felszerelésében.
15p egy helyben úszás és némi rugdosódás a jó pozíció tartása érdekében: így telik az idő,
az adrenalintól telepumpált 1600 ember között…
Dörren az ágyú, a virtuális vonalat tartó szörfösök útjukra engedik a jubileumi verseny
résztvevőit.

Nyomulok előre, bár tudom, hogy főleg ebben a mezőnyben gyenge úszónak számítok.
3860m: ennyi úszásra nyomokban emlékeztető, verekedés vár rám.
Kapok is pár rúgást, be is folyik némi víz a szemüvegbe, de nem érdekel, megyek előre!
Úgy érzem jól haladok, technikára is tudok néha figyelni. Közben felfedezem a kristálytiszta
vízben, hogy a Bahraini herceg úszik mellettem, miközben motorcsónakkal kísérik a testőrei
tisztes távolból. Még véletlenül se megyek közel hozzá, nehogy az legyen életem utolsó
pillanata 🙂
Végül egy nem túl erős 1ó04p-es, de könnyed 154es átlag pulzussal abszolválom a
penzumot.
Kényelmes depózás,naptejjel vastagon bekenve pattanok a nyeregbe.

Csak magamra figyelek, pulzus tökéletesen 150 körül rögzül és hozzá egy szép 220-230w
társul. Tetszik!
Tudom, hogy Hawi-ig spórolni kell, mert a visszaút fájni fog különben. Így is rongyolok el a
többiek mellett “hála” az aránytalanul gyenge úszó számomnak – hiába, felnőtt korban már
csak kozmetikázni lehet a technikán.
50km után sűrűsödik a mezőny, itt már szinte bolyok vannak, dolgozik is a zsűri, telnek a
bünti sátrak.
Ez a szakasz nagyon frusztráló, nehéz betartani a szabályokat: ahogy elmegyek a sor
mellett, egyből előznek vissza… bízom benne, hogy visszafelé már jobb lesz, így nem
idegesítem magam. Közben megjelenik újra a herceg: ez nem csak celebkedni jött, tényleg
ilyen erős?!
Hawi felé egészen gyenge a szél, tehát nem a megszokott viharos, amikor alig bírsz a
bringán maradni.
Nem bánom, hogy ez most így alakult, miközben a profik jönnek szembe brutális tempóban.
Hamarosan fordulok és csodák csodájára tényleg tök egyedül maradok. Ez tetszik!
Közben valahol Alexandr Vinokurov is elhúz mellettem, de csak utólag olvasom, mert
verseny közben nem vettem észre, pedig nagy kedvencem volt…


A herceggel is azért néha “összefutok” miközben az egyik motoron a tv stáb, másikon a
testőrség kíséri. Mosolygok is rendesen, hátha bekerülök az adásba 🙂
Készülök, hogy visszafelé is szembeszél fogad majd az utolsó 50-en, de ezúttal nem fordul
a szél és lehet nyomni a keményet!
Számolok és nem hiszem el, de nemhogy 5 órán belüli, de bőven 4:50-nél is jobb idő
körvonalazódik… végül 4:41es álom jön össze 38.5avs, 149 átlag pulzus: Tökéletes!
Könnyed depózás, újabb naptej réteg a bőrre.

Jöhet az eddig imádott, ezúttal kétségekkel várt futás… éget a nap, gyötör a hőség és
bizony nem a tavalyi 4:10es tempóban robogok, hanem 4:35. Pulzus legalább az ideális
150, de tudom, hogy ennél már csak rosszabb lesz. Ez fájni fog, nem vagyok könnyed. Így is
döbbenten nézem azokat, akik már 1 km után sétálnak, nekik hosszú napjuk lesz! Előzöm
az embereket, gyomrom is egész jó, de azért megállok egy szünetre, mert a hőségben tuti ki
fog majd készülni.
Kajából egy-egy energia szelet ritkán lecsúszik, gélre rá se merek nézni, inkább a kóla+red
bull+víz-re szavazok. Na meg jég a mez alá elől/hátul, sok víz a fejre és érzem is, hogy totál
lehűt. Ez persze a perzselő napon kemény egy kilométerig tart, majd várom a
mérföldenkénti újabb frissítőt.

Csillával

Csilla és a többi magyar még mielőtt kifordulnék az autópályára megküzdeni a
démonjaimmal, buzdításukkal lelkileg feltöltenek.
Palanin felfelé 14km környékén nagyon fáj, számolok, hogy 3:32-n belüli maraton kellene az
egyéni csúcshoz, de abban a pillanatban ez távolinak tűnik.
Aztán egyszer csak megindulnak a lábak és az általánosan “elfogadott” lassulás helyett én
gyorsulni kezdek. Okosan Balázs! Pulzus rendben, végülis annál hamarabb vége vagy
végem lesz így 🙂
Egyetlen frissítőt se spórolok el, végzetes lenne!
Közben 25km-rel a cél előtt előbb a bal combom, majd a vádlim, végül a hajlítom is a görcs
szélén kezd el táncolni… nem engedem még pihenni, hiába tiltakozik.
Az első félmaratont 1:38ra futom, elégedett vagyok, de aggaszt a lábam.
Energy lab egészen jól megy, a vissza emelkedő se fog meg és innen már hazafelé tartunk.
Szinte már-már élvezem, de nem merek örülni, mert bármikor beállhat a görcs és elszáll a
PB lehetősége, mert elég vastagon úgy néz ki, hogy az lesz!
Minden emelkedő egy újabb veszélyforrás, de a test engedelmeskedik, lehet tudja már, hogy
úgyse állok meg hamarabb? Hiába, ez már a 9. Ironman-je…
Az utolsó 2 km eufória, érzelmi katarzis, gyorsítok, ki akarok facsarni minden másodpercet!
Már hallom, ahogy Mike küzd a nevem kiejtésével, de kit érdekel: harmadszorra is megvan,
óriási 9:08as egyéni csúccsal (gyorsulóra futott maratonnal)!


Kísérők egyből visznek a pihenő részre, és látva a boldogságomat azt kérdezik ez az első?
Nem: csak 19-re lapot húztunk és bejött!

Köszönöm mindenkinek aki bármilyen formában hozzájárult ehhez a sikerhez!
Köszönöm a támogatásukat az alábbi cégeknek, hogy segítették átélni ezt a csodá
Continental Macrotel – Vállalati informatika Horváth kert 575 Factory
Klímacentrum

Családomnak, hogy az amatőr profizmusomat így tolerálja, de a legfőképpen Csillának aki
mindig mellettem áll!

Mahalo és hajrá VTE!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Az alábbi HTML kódok használhatóak: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>