Artemiszia - Sporthírügynökség Magazin

Az ókor történelme tele van híres személyiségekkel, királyokkal, hadvezérekkel, hősökkel. Igen ám de ezek legnagyobb része, vagy inkább nagy többsége férfi. A történelmet a legtöbb esetben férfiak írták, írják napjainkban is, de néha az egyeduralmukat „megtöri” egy-egy híres nő is.

Az ókor nagyjai közé így kerül be pl. az egyiptomi Kleopátra királynő vagy Szép Heléna, és még pár „hölgy”. Az ókor ismert, vagy néha inkább kevésbé ismert nőalakjai közé tartozik Artemiszia akinek életéről nem sokat tudunk ugyan, de már az a tény, hogy sok ókori történetíró megemlékezik róla, jelzi, hogy igenis fontos szerepe volt, élete maradandó nyomot hagyott történelmünkben.

Görögök Kis-Ázsiában

Története a régmúlt homályában kezdődik, időben és térben is jó messzire vissza kell mennünk. A görögség kialakulása, letelepedése egy elég sokáig tartó, és néhol elég véres story volt, aminek az lett a végeredménye, hogy a Balkán-félsziget, az Égei-tenger szigetvilága mellett Kis-Ázsia nyugati partja mentén görög városállamok (polisok) tucatjai jöttek létre.

Földrajzi, politikai szempontból a kis-ázsiai görögök voltak a legrosszabb helyzetben, mivel a szárazföld felől érkező hódítók bármikor megtámadhatták a tengerparti városokat.

Az első jelentős állam Lydia volt, amely Milétosz kivételével a legtöbb várost az alattvalójává, szövetségesévé tette. De ez nem tartott sokáig mert hamarosan a perzsák lettek az urak, Lydia eltűnt a süllyesztőben.

Némelyik görög várost szinte a földel tettek egyenlővé a perzsa csapatok, volt amelyiket megkíméltek, szövetségessé tettek. Megmenekült pl. Ephesos is, amely az Artemisz-szentélyének köszönhette a megmenekülését, meg annak, hogy a perzsák minden más vallást tiszteletben tartottak a sajátjuk mellett. Kis-Ázsia a perzsa birodalom és közigazgatás szerves része lett, a legtöbb görög polis megtarthatta korábbi vezetőit, adóval, bizonyos „ajándékokkal”, katonai segítségnyújtással tartoztak új uraiknak.

Dareiosz perzsa király idején a görögök „hűsége” próbára is lett téve. Ugyanis a perzsa király hatalmas sereggel megindult Európába, ahol északi irányba fordulva a szkíták meghódításával próbálkozott. A hadjárat egyik kulcskérdése volt a Duna folyón felépült hatalmas híd őrzése, amely a kis-ázsiai görögök feladata volt.

Nagy volt a dilemma, mert amint híre jött, hogy Dareiosz nem boldogul a szkítákkal, és inkább visszafordult seregével, felmerült egy komoly lehetőség a perzsa iga lerázására. Elég lett volna lerombolni a hidat, és az egész perzsa sereg királyostól együtt a Duna partján pusztult volna a szkíták nyílvesszőinek hullámai közepette.

De a görögök végül nem tettek semmit, vezetőik túlságosan féltek attól, hogy mi lenne a perzsák nélkül, attól tartottak, hogy egymás ellen fordulnának, vagy a saját népük fordulna ellenük. Az események pár évvel később mégis megfordultak.

A kis-ázsiai görögség nagy része összefogott a perzsák ellen, kitört a ión felkelés. A szabad görögök is küldtek erősítést, de az a pár hadihajó nem sokat nyomott a latban, így nem sokra mentek velük.

A kezdeti sikerek és a perzsa helytartó székhelyének számító Sardeis elfoglalása, na meg kirablása után a katonai helyzet hamarosan megfordult. A perzsák jelentős erőket dobtak át a területre, ami szép lassan kezdett rendet tenni. Sora estek el a nagyobb görög városok, köztük Milétosz is, amely az egész elindítója volt.

A felkelés leverése után természetesen nem maradt el „büntetés” sem, sok görögöt kitelepítettek, Perzsiától egészen Baktriáig lettek száműzve a lakók. De a „bosszú” alig egy évig tartott, mert teljes fordulat következett be a perzsa politikában. Új helytartó került a görögök fölé, sok helyen leváltották a vezetőket, egyes államokban demokratikus fordulatokat hajtottak végre. Természetesen nem ok nélkül történt mindez. Az eljövendő tervek, az egész görögség elleni hadjárathoz szükség volt a kis-ázsiai görögök semlegességére, vagy akár támogatására is.

Artemiszia korai élete

Ennyi előzmény után tekintetünket irányítsuk Halikarnasszosz felé. A város Nyugat Kis-Ázsia egyik legnagyobb és legbefolyásosabb települése volt Milétosz mellett, a Caria néven hívott régió vezetőjeként tekintettek rá. Lakói elég régóta itt voltak, már a mükénéi korban, Trója idejében is lakott volt már, aminek bukása után a görögség vándorlása következtében dórok telepedtek meg a területen és lettek Halikarnasszosz lakói.

A város élén a perzsák jóváhagyásával Lügdamisz király állt, akinek krétai származású felesége egy leánygyermeket szült. Az anya meghalt szülés után, így a nevelés az apára maradt, aki az elbeszélések szerint többet nem nősült meg, és eg yszem leánygyermeke nevelésére fordította minden energiáját.

Ez abból a szempontból érdekes, hogy az ókor folyamán alig egy-két kivételről tudunk amikor egy nő kerülhetett egy trónra. Így inkább arra gondolhatunk, hogy leendő férje számára volt a trón fenntartva, csak a sors közbeszólt.

Artemiszia nevelése eltért a korban szokásos neveléstől, amiben egy-egy leánygyermek részesült. Nem babázás, hímzés, főzés stb. volt porondon, hanem nyelvtanulás, katonai, stratégiai, taktikai képzésben volt része, mintha egy fiút neveltek volna. Mire felnőtt lett, egy nagy tudással rendelkező, 4 nyelven beszélő művelt nő lett belőle, aki azért értett a női dolgokhoz is, például jól tudott zenélni.

Egyes források szerint férjhez ment, akiről viszont semmit nem tudni, még a nevét se. Annyi bizonyos, hogy ha minden igaz, egy fiúgyermekük született, Pisindelis. Valószínűleg az a magyarázat lehet a legközelebb az igazsághoz, hogy férje korai halála miatt, mint fiának a gyámja kerülhetett a város élére, arra az időre, míg fia el nem éri a felnőtt kort.

Hatalomra kerülése után igyekezett jó kapcsolatot ápolni mind az anyaországi görögökkel, mind a perzsákkal. De mivel a perzsák alattvalójának számított, eleget kellett tenni a perzsák mindennemű kívánságának. Halikarnasszosz esetében az éves adó mellett tengeri hadihajók fenntartását kérték, amit a város és annak királynője teljesített is. Egy kicsi, de nagyon hatékony flottát hozott létre melyben rabszolgák, görögök, zsoldosok egyaránt megtalálhatóak voltak. De még a környékbeli kalózokkal is jó viszont ápolt az uralkodónő.

Egyes beszámoló rávilágít arra, hogy milyen ravasz, jó taktikai érzékkel megáldott egy nőszeméllyel is van dolgunk. Nem tudni miért, de valami ok folytán egy helyi kisváros, nevezetesen Latmosz ellen kellett vezetnie embereit. Artemiszia serege egyik részét elbújtatta a város egyik oldalán, a fák, bokrok rejtekébe, míg a másik fele különleges megbízást kapott.

Nem messze a várostól egy fesztivált rendeztek, zenével, tánccal, minden jóval, ami kell egy bulihoz. Amint ennek a híre eljutott a városba, annak apraja-nagyja, a katonákkal egyetemben rohant kíváncsiskodni a „fesztiválhoz”. Mondani se kell, mi lett a buli vége! Mikorra a tömeg elindult volna haza, nem volt hova menniük, Artemiszia addig elfoglalta a várost.

Xerxész támadása

Több évnyi előkészület után elérkezett i.e. 480-as év. A perzsák uralkodója, Xerxész, két, apjához fűződő sikertelen kísérlet után semmit nem bízott a véletlenre, egy hatalmas hadsereget hozott létre, amellyel végleg el akarta söpörni a görögség ellenállását.

Hogy mekkora is volt a haderő, a mai napig komoly viták tárgya, a pár tízezertől a milliós tételig dobálóztak a számokkal már az ókori szerzők is. A legjobb becslés, amit elfogadhatunk, a minimum 20 ezer, maximum 200 ezer fős sereg. Elképzelhető, hogy ennek a hatalmas erőnek már csak a mozgatása milyen logisztikai feladatnak bizonyulhatott, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy legalább 10 féle nép alkotta a sereg zömét.

A birodalom minden szegletéből érkeztek, mindenféle nyelvet beszéltek a katonák. És ehhez a hatalmas szárazföldi tömeghez tartozott egy óriási flotta is, melynek mérete megint csak viták tárgya. Hérodotosz görög történetíró szerint 3.000 szállítóhajó és 1.200 hadihajó alkotta a perzsa flottát, ami abban a korban új rekordnak számított.

A flotta is nagyon vegyes képet mutatott, egyiptomi, föníciai, perzsa és persze kis-ázsiai görögök is voltak benne. Ebben a vegyes flottában találjuk Artemisziát, akinek mintegy hivatali kötelessége volt a részvétel a hadjáratban. Hogy mekkora erővel rendelkezett, nem tudjuk, egyes források szerint 5 hadihajót szerelt fel a saját költségén. Az bizonyos, hogy otthon is kellett valamekkora erőt hagyni, és hiába csak ennyi hajója volt, a szerepe elég magas volt a flottán belül, része volt Xerxész tanácsadó testületének.

Xerxész flottája bár hatalmas volt, nem jelentett automatikusan nagy ütőerőt, hiszen különböző típusú, méretű, felszereltségű, nemzetiségű volt a flotta, ami csak rontotta a hatékonyságot. Az uralkodó pár húzásával pedig csak tovább rontott a helyzeten.

Ilyen volt a Hellészpontoszon épített hajóhíd a szárazföldi sereg számára, hogy át tudjon kelni. Egyik szempontból érhető, hogy szükség volt rá, de másik oldalról nézve több száz hajó kiesett a flottából, a hidat őrizni kellett, amihez embereket, hajókat is kellett hátrahagyni. Így amennyit nyertek vele, szinte ugyanannyi hátránnyal is járt a dolog.

480 nyarán az események két fontos szálon is futottak. A szárazföldön Leónidasz vezetésével 300 spártai, meg pár ezer görög katona próbálta a Xerxész szárazföldi csapatait feltartóztatni a Thermopülai-szorosban, miközben a tengeren is felpörögtek az események.

Az euboiai sziget északi részénél, az Artemiszion hegyfoknál lezajlott tengeri csatában Artemiszia higgadtságának tulajdonították a perzsa hajóhad balszárnyának megmentését a teljes megsemmisüléstől. Ugyancsak ehhez a csatához kötődik az az eset, mely miatt a görögök 10.000 drachma vérdíjat tűztek ki a fejére.

A hajósok egy lakóniai tisztet húztak ki a tengerből a királynő vezérhajójára. Artemiszia szélnek akarta ereszteni, mivel bátor ellenség volt, és ő, mint Poszeidón papnője kegyelmet gyakorolhatott a vízből kimentett emberekkel. A tiszt viszont leköpte és árulónak nevezte, majd kijelentette inkább meghal, mintsem egy ilyen boszorkány kímélje meg. Erre a királynő, kifeszítette a hajóorra, átvágta a torkát és hagyta vérét a tengerbe hullni áldozat gyanánt.

Az artemiszioni csatában a görögök jelentős károkat okoztak a perzsáknak, de azok ennek sokszorosát szenvedték el egy kitört vihar miatt. A csata három napig dúlt, és akkor lett vége, amikor hírt kaptak a szárazföldi görög vereségről. Mivel a görög flotta nem szenvedett nagy veszteségeket, ezért úgy döntöttek, hogy visszavonulnak Szalamisz szigete mellé.

A Szalamisz szigeténél lezajlott tengeri csata döntő mértékben járult hozzá a görögök és perzsák között több évtizede dúló háború kimenetelének változásához. A görögök Themisztoklész athéni politikus és hadvezér vezetésével a fennmaradásért küzdöttek, kb. 380 hadihajóval képviselték magukat. A másik oldalon a még mindig hatalmas perzsa flotta, amelyet egy hajóhíd építése, egy-két kisebb tengeri vihar, meg egy tengeri csata is megtépázott, de még mindig legalább 5-600 hajóval rendelkezett.

Xerxész a csata előtt egy haditanácsot tartott, és kikérte minden alvezére véleményét a jövőre nézve. Szinte az összes vélemény ugyanarról szólt. A görög flotta be van szorítva egy szűk helyre Szalamisz mellett, így itt a nagy lehetőség. A perzsa flotta legalább kétszeresen felülmúlja a görögökét. Ha most egy tengeri csatában legyőzik az ellenséget, övék a végső győzelem, a szárazföldi csapatok majd látva a vereséget megadják magukat.

Mindössze egy ember volt más véleményen, Artemiszia. Ő másik oldalról közelítette meg a dolgot. Szerinte a hadsereg legértékesebb és legfontosabb részét a hadihajók jelentették, ezért azokat inkább kímélni kell. A szárazföldi hadsereg is sokszorosan felülmúlja a vele szemben álló görögök erőket, így azokkal kellene a végső győzelmet elérni. Ha a szárazföldön győztek, a hajóknak nem lesz miért harcolni, és a görög flotta magától felbomlik majd.

Mindkét vélemény mögött elég jó érvek sorakoztak fel, de dönteni kellett. Xerxész a többség által képviselt tervet támogatta, és elrendelte az előkészületeket a tengeri támadásra. Lehet, ennyin múlott a görögség sorsa! Xerxész kijelentette, hogy „páholyból” szeretné látni a műsort, és így is tett másnap.

Szalamiszi csata

A következő nap történései a világtörténelem egyik fontos eseményét jelentették, a szalamiszi tengeri csatát. A Themisztoklész vezette kisebb görög hajóhad szeptember 22-én szembeszállt a perzsa flottával.

A közeledő perzsa flotta bal szélén nyomult előre a föníciai hajóraj, a jobb oldalon haladtak az ióniai görög városállamok hajói. A flotta derékhadát a kis-ázsiaiak alkották babiloni és méd íjászokkal, itt haladt az élen Artemiszia a hajójával.

Szemben velük felsorakoztak a görög gályák: jobb oldalon az athéni, balra a spártai, középen pedig a kükládiai hajók. Themisztoklész előző nap cselhez folyamodott: elküldte egyik szolgáját a perzsákhoz azzal a hírrel, hogy a görög hajóflotta visszavonul. A perzsák így annak érdekében, hogy a Szalamisz körüli öböl mindkét kijáratát lezárhassák, kettéosztották flottájukat.

A csel bevált, s a perzsák indították meg a támadást, a görögök pedig folyamatosan visszahúzódtak, hogy kikerüljék őket, becsalogatva a perzsa hajókat ezzel a keskeny szorosba. Miután a perzsa flotta nagy része már a szűk szorosban helyezkedett el, lehetetlenné vált a manőverezés, a görög gályák ellentámadásba lendültek.

A perzsák először csak a görögök csatakiáltását, a karimarit hallották, majd látták, hogy a görög háromsorevezősök iszonyatos sebességgel megindultak feléjük. Az athéni hajók bronzból készült orra sorra tépte fel a perzsa hajók oldalát.

A perzsák ekkor döbbentek rá, hogy elszámították magukat és kétségbeesetten próbáltak a bajból – ezzel együtt a szorosból is – kilábalni, de csak saját támadó hajóikkal gabalyodtak össze. Hajók százai sodródtak szorosan egymás mellé, így fedélzetük tág teret kínált a kézitusára.

Az összecsapásban az athéni hopliták fölénye a föníciai tengerészekkel szemben döntő volt a csata kimenetele szempontjából. A kiválóan képzett hopliták a kézitusában messze felülmúlták a perzsa harcosokat is. Csak az ióniai görögök tudták egyenlő eséllyel felvenni ellenük a harcot.

Ahogy telt az idő, és egyre nyilvánvalóbb lett a végeredmény, úgy próbálta egyre több perzsa hadihajó elhagyni a csatateret. Artemiszia is belátta, hogy ez a csata elveszett, csak mivel a csatasor élén haladt, neki saját csapatain is keresztül kellett valahogy kivergődnie, ha el akarta hagyni a szalamiszi-öblöt.

A legenda szerint üldözőbe vette egy athéni három evezősoros hadihajó, és úgy tűnt, hogy el is fogják a hajóját. De vagy szándékosan, vagy véletlenül, ezt már annyi év távlatából nem lehet megmondani, egy perzsa hajón átgázolva tudott csak visszavonulni a királynő.

Xerxész, aki nagyszámú kíséretével az Aegalosz-hegy lejtőin foglalt helyet, hogy onnan kísérje figyelemmel az ütközetet, azt hitte, Artemiszia görög gályát süllyesztett el, s embereihez így szólt: „A perzsa férfiak asszonyokká válnak, az asszonyok pedig férfiakká” Artemisziának szerencséje volt, hogy a perzsa hajó legénységéből senki nem élte túl, így utólag senki nem „panaszkodott”, nem derült ki, hogy mi történt.

A délelőtt folyamán a csata már egyre inkább menekülésbe torkollott. A pireuszi kikötőnél állomásozó perzsa hajók nem fértek el azok mellett, amelyek még mindig támadni óhajtottak, s ekkor egy harminc egységből álló aiginai hajóraj oldalba kapta őket, amely mindaddig az Ambelaki-öbölben rejtőzködött.

Az elsöprő erejű támadás hatására az összetorlódott perzsa hajók között kitört a pánik. A kegyelmet nem ismerő görögök meglékeltek, s kiraboltak számtalan perzsa hajót. Hérodotosz beszámolójában a perzsák 200 hajót, viszont a görögök csak 40-et veszítettek el a csata során. A perzsák veresége katasztrofális méretű lett.

A vesztes csata után a perzsák újabb haditanácsot tartottak. Xerxész újfent meghallgatta minden vezére véleményét, így Artemisziát is, aki megint más véleményen volt, mint a többiek. A többi vezér azt hangoztatta, hogy még ott van a hatalmas szárazföldi sereg, a flotta a vereség ellenére is még mindig sok hajóval rendelkezik, így folytassák a hadműveleteket.

Artemiszia ezzel szemben azzal érvelt, hogy lassan vége a jó időjárásnak, a hajózható időnek. A flotta inkább térjen haza, a szárazföldi erőkből pedig annyi maradjon, ami elég az eddig elfoglalt területek megtartására, és majd jövőre folytassák. Nem is beszélve arról, hogy mi van, ha a görögök felbátorodnak. és megelőzve a perzsa flottát. a Hellészpontoszhoz hajóznak, és elpusztítják a hajóhidat. Ha ez megtörténne, az a teljes szárazföldi sereg pusztulását jelenthetné, elvágva az anyaországtól.

Xerxész az ő javaslatát fogadta el. A perzsa flotta, és a szárazföldi erők nagy része hazaindult.

Epilógus

Innen Artemiszia története már kevésbé érdekes, mondhatni szokványos. Hazatérve folytatta békés uralkodását egészen haláláig, kerülve a csatákat.

Egy legenda szerint viszont nem így történt. E szerint Szalamisz után Xerxész gyerekeit kísérte Ephesosba, de útközbe beleszeretett egy hercegbe, aki viszont nem viszonozta az érzéseit. A csalódott királynő erre bánatában a tengerbe vetette magát és öngyilkos lett.

Hogy melyik az igazág? Ki tudja azt már? A tények azok tények, Artemiszia egy „belevaló” királynő volt, aki helytállt a férfiak kegyetlen világában, és csak azért nem lett belőle nagyobb „hős”, mert ebben a történetben a „rossz” oldalon állt. De ilyen a történelem, a győztesek írnak mindent.

Felhasznált és ajánlott irodalom: